HTML

2009.07.04. 00:01 gázrózsa

Tejbegríz és lazaság

Jópár hete el akarom indítani útjára gasztró-blogomat, de valahogy mindig közbe jött valami. Pedig motiváció van. Nehéz pontosan leírni, hogy mi ennek a késztetésnek az alapja, de a lényeg, hogy akarom hogy legyen, mármint egy saját szigetem, ahol ízélményeim kereszteződhetnek a grafomán énemmel. 

 

És ha már útjára indítom blogomat, adjuk meg a módját. Gondoltam magamban. Hosszan gondolkodtam, hogy első bejegyzésemnek mi legyen a tárgya, milyen ízkompozícióval indítsak, hiszen az első élmény mindig nagyon fontos. Arra jutottam, hogy könnyed és laza leszek, valami olyannak indítok, amivel kifejezem, hogy a főzés öröm. Tavaly nyáron Marokkóban töltöttem néhány napot, ahol volt szerencsém első élményeimet megszerezni a csicseriborsóval.  Adódott, hogy kicsit nosztalgiázok is, és habár a falafel nem kifejezetten marokkói specialitás, de a könnyed és laza ismérveknek mindenképpen megfelel. Főleg sok-sok zöldséggel, joghurtos és paradicsomos szósszal, saját gyártású pitával. Vasárnapi ebédnek gondoltam, amolyan hosszan elhúzódó, beszélgetős fogásnak. Mivel alapvetően hiú ember vagyok, nem részletezném csicseriborsó által történt megaláztatásom történetét. Elég hozzá, hogy a csúfos bukás lett a végeredménye és minél inkább menteni próbáltam a helyzetemet, annál mélyebbre zuhantam az kétségbeesés és reményvesztettség bugyrába. Bármit csinálhattam a csicserimasszámmal, az végül forró olajban megadta magát, elterült, szétesett és talán még gúnyosan kacagott is. Ez az a pont, amikor mindentől elmegy a kedvem, érzem hogy nekem semmi sem sikerülhet és legszívesebben a fortyogó olajba vetném magamat. Azonban, nem engedhettem át teljesen magamat a nihilizmusom teljes megélésének, hiszen kiscsaládom nem maradhat éhen.

 

Tehát, íme életem első blog-receptje: Tejbegríz, két személyre

 

Egy liter tej, 10 kanál búzadara, 3 kanál cukor. Forralom, kavarom , hagyom hogy beálljon az ideális ürüsségre, kakaós porcukorral hintem és hagyom hogy az éhség érzetet lassan felváltsa a jóllakottság. A könnyedség és lazaság pedig a legközelebbi alkalomra marad, hiszen talán mégsem az első élmény a legfontosabb.

 

Ui: azóta sikerült rájönnöm a tökéletes falafel receptjére. És habár háromszor kellett nekikezdenem, háromszor maradtam szégyenben, és háromszor kellett egomat újra építenem, küzdelmemnek meglett a pozitív végeredménye. A tanulságot vonja le mindenki maga.

 

Szólj hozzá!

Címkék: tejbegríz


süti beállítások módosítása